|
PETŐFI ' 12 - nagyszabású táncszínházi térjáték március 15-én
A 2011-es siker után ismét nagyszabású előadással ajándékozza meg a város lakóit az együttes. Iden a tavalyitól merőben eltérő stílusú és megfogalmazású előadást láthatnak majd a nézők. A színészek, énekesek, Vastag Tamás, valamint 300 néptáncos közös produkcióját március 15-én délután négy órakor láthatják majd az érdeklődők. Az előadás vezető koreográfusa Sikentáncz Szilveszter, a színészek vezetője és dramaturgja Galambos Zoltán, a Körúti Színház vezetője. Az előadást szerkesztette, és rendezi Szigetvári József. Az előadás helyszíne: Százhalombatta Szent István tér, időpontja: 2012. március 15. |
|
|
2012. február 11-én és 12-én 35 szlovák néptáncpedagógus érkezik Százhalombattára. A Forrás közreműködésével a Táncházban két napos képzésre kerül sor, melynek során az UNESCO által is elismert, a világ Szellemi Kulturális Örökségének részévé lett magyar táncház módszer alapjait sajátitják el a résztvevők. Az oktatást Sikentáncz Szilveszter vezeti. Szombaton délután a Nagyforrás az Ifjúforráds és az Apróforrás ad majd gálaműsort. Ezt követően táncház lesz, melynek során a szlovák résztvevők természetesen szlovák táncokat tanitanak majd a Forrás tagjainak. |
|
Újabb Forrás siker a szólótánc versenyen!
Az előző cikkben emltett szólótánc versenyen OLÁH BARNA az Ifjúforrás táncosa különdijban részesült, amelyet mint fiatal reményteli tehetség érdemelt ki! Gratulálunk!
|
|
Facsard meg! Síritsd meg!
2012. február 4-én Százhalombattán kerül megrendezésre a nemzetközi szólótánc verseny. A verseny ötletgazdája, főszervezője Nyári Balázs a Forrás NTE. egykori tagja. A versenyprogramok után 18 órakor a Dűvő Népzenekar új CD bemutatója koncertje lesz, majd ezt követően a Forrás Néptáncegyüttes, a Néptáncszakkör valamint a Forrmás Hagyományőrző Együttes illetve a verseny győzteseinek gálaműsora lesz. A gálaműsort követően a Dűvő zenekar táncháza várja az érdeklődőket. A rendezvényt a Barátság Kultúrális Központ közreműködésével a Népművészet Táncos Mesterei Egyesület szervezi. A rendezvény helyszíne a Barátság Kultúrális Központ ( Százhalombatta Szent István tér 5) www.baratsagkk.hu ) |
|
Országos Ifjúsági Szólótáncverseny EGER 2012. január 20-21.
Ezüst pitykét nyert Kunszabó Attila, ( IFJÚFORRÁS) aki Egerben a döntőben képviselte együttesünket! Szívből gratulálunk a nyertesnek, aki a forrásosok közül elsőként nyerte el az ország legjobb ifjúsági táncosainak járó díjat! Gratulálunk a felkészítőknek is: Sikentáncz Szilveszternek, és Fundák Kristófnak! Köszönjük Attila, köszönjük felkészítők! |
|
|
|
|
|
|
JPAGE_CURRENT_OF_TOTAL |